Sziasztok!
Megigértem!! Tehát itt vagyok és elkezdem a beszámolót arról a néhány hétről,amit Alicantéban fogok tölteni. Amikor otthon befejeztem a bepakolást egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy kell-e ez az egész nekem, idegen hely,emberek, de aztán azt mondtam magamban, erre vágytam már évek óta, hogy végre lehetőségem legyen a spanyol nyelvet jobban elsajátitani. Tudjátok, az ember tanulja a nyelvet, csak tanulja, de valahogy az a plusz, amitől természetessé válik, hogy megszólalj rajta, valahogy nem jön (persze vannak kivételek "Kara"). Igy hát belevágtam.
A lényeg szeptember 27-én reggel 1o órakor felszállt a gépem, az "én férjem" kikisért, mondta, biztos, ami biztos, lásson elmenni!! Tele volt a gép spanyolokkal, már kezdhettem is az átállást. Rendben megérkezett a gép Madridba onnan négy átszálással érkeztem a pályaudvarra, Estacion Atocha Renfe. Természetesen, ahol elromolhatott a lift, ott el is romlott (Madridban a metrovonalak egymás alatt helyezkednek el, van belőlük 12 és az átszállásnál vagy mozgólépcső, de legtöbször lépcső és lift áll a rendelkezésre), igy a hatalmas bőröndömmel cipekedhettem eleget. Megérkeztem az állomásra, csak 1. osztályú jegy volt már, ami 3o euróval jelentett többet, de a következő járat 2 óra múlva indult, rövid gondolkodás és már vettem is a jegyet, ha lúd legyen kövér, legalább luxus lesz!! Volt is, üdvözlőital, zenecsatorna, film (Petra legalább láttam, méghozzá spanyolul a kutyás filmet, amikor egy szerelmes pár gyerek helyett először egy kutyát akar nevelni próbaképpen), vacsora, kávé,ital. El is röppent a négy órás út- a vonat sebessége normál esetben 2ookm/h volt. Este nyolc órakor megérkeztem Alicantéba, a várva várt helyemre. Rövid séta után megtaláltam a házat és becsöngettem. Megjelent a háziasszony, alacsony, vékony, sötét bőrű (51 éves, mint az előzetes bemutatkozásnál megtudtam) és nagyon kedves. Üdvözölt és a spanyolok természetes módján már hadarta is a kérdéseket, információkat. Hát nyomokban....értettem is valami, de még azt is elfelejtettem, amit eddig tudtam, olyan zavarban éreztem magam. Bevezetett a szobámba és akkor úgy éreztem, hogy itt a vég. Egy 2x1.2m-es luk, aminek igaz van ablaka, de a mosókonyhába nyilik (igen, bele a szobába!), ami pedig a konyhába, ajtó a két szoba között nincs. Sötét, büdös és zajos, ezt már csak az este folyamán állapitottam meg. Mindegy, gyorsan kipakoltam és irány a vacsora, már vártak rám. Rajtam kivül még négy lány lakik itt, plusz a háziasszony Mabel és a 12 éves Paula lánya. De ekkor még vendégek is voltak, úgyhogy képtelen voltam felmérni, hogy hányan is vagyunk. A vacsora tortilla con pollo (palacsintaként megsütött krumpli tojással, csirkével). Kis beszélgetés, amiben nem igazán vettem részt, csak kapkodtam a fejemet. Gyorsan elvonultam a szobámba és néztem ki a fejemből, hogy most akkor mi van. Fáradt voltam és nagyon elkeseredett, jó vot, hogy a sógornőm Vera (még egyszer köszönöm, és mindenkinek aki azóta irt és lelket öntött belém, már nem kell!!) fent volt a neten és pár szót tudtunk váltani. Gyorsan elaludtam és vártam a másnapot, amikor is végre célomhoz érek, a nyelviskolába!
