15. nap hétfő

Még mindig fiesta van, jelenleg Amerika felfedezésének ünnepe. Az utcákat feldíszitették és zenekarok járják az utcát nagy dobokkal. Kivonultak a négerek és dél-amerikai bevándorlók az áruikkal a tengerpartra. Vettem is néhány kincset magamnak. Rövid strandolás, hihetetlen meleg van még mindig 30 fok körüli. Sietek a városi vonathoz, mert el szeretnék utazni Déniába, egy kétórás út áll előttem. Sajnos az orrom előtt ment el a vonat, mert sorban álltam egy kis péksüteményért, mivel az ellátásom reggelire és vacsorára szól. Most félóra várakozás itt, majd az átszállónál ismét fél óra. De sebaj, időm van bőven, addig olvasom az ingyen újságot, ami nem reklám, hanem rendes hírújság Alicantéról. A kétórás út csodaszép volt, végig a tengerparton visz, néhol sziklák között, alagútban, a víz felett. Déniában az utikönyvet követve először a várat másztam meg, tényleg olyan feledhetetlen a kilátás. Aztán a régi  városrész következett, ahogy szokott lenni, mert ez a legérdekesebb. Mire hazaértem már ismét este kilenc óra volt, a vonaton majdnem halálra fagytam, ezek a spanyolok ha kell, ha nem, állandóan bekapcsolják a klímát alacsony hőmérsékletre, alig lehet elviselni. Többekkel megbeszéltük ezt a vonaton és nemcsak külföldiek voltak ott.

16. nap kedd

Ismét megkezdődött a suli, ma az esküvőről beszélgettünk és arról, hogy a spanyol nők nem veszik fel a férjük nevét, a gyerekük pedig két nevet kap, az első mindig az apa családneve, a második az anyáé, mintha a gyerekeimnek a neve: Áron, Petra Kelemen Baier és mindig az apai nevet viszik tovább. A vőlegénynek levágják a nyakkendőjét, darabolják és ezért lehet fizetni, ha szeretnél belőle. Azt nem tudtam, hogy a mennyasszonynak mindig kell egy új, egy régi, egy kék és egy ajándék dolognak nála lenni. Ez nálunk is így van? Én nem így mentem férjhez!!
Délután, mivel nem volt olyan döglesztő a hőség- hallom, hogy otthon havaseső és hideg várható??-nem mentem a strandra, hanem sétáltam a városban, a sétányon és a parkokba. Már alig van néhány napom. Erről jut eszembe, csináltam is képeket arról, hogy a sétányon nem padok vannak, hanem összehajtható faszékek, amiket oda lehet vinni, ahová akarod. A spanyolok néha nyolcan tizen is összehordják, körbe teszik a székeket a sétányon és egész este ott beszélgetnek. nagyon jó ötletnek tartom, jobban segíti a társasági életet, mint az önálló, távol lévő padok. Különben a spanyolok állandóan kint vannak az utcán, itt folyik a társadalmi élet, öregek, fiatalok mind csak akkor mennek haza, ha már nyugovóra térnek.
Késő délután átmentünk a szomszéd lakásba és megnéztünk egy spanyol filmet, jókat nevettünk rajta, mire vége lett ismét lekéstem a táncot. Újra el kell jönnöm, mert nem tanultam meg semmilyen igazi spanyol táncot! Pedig mennyire készültem rá, de mindig közbe jön valami.
Be is fejezem és küldöm ezeket a feljegyzéseket. Leírom az email címemet, úgy szeretnék én is híreket kapni otthonról: baierari@freemail.hu  Sokan írnak, azoknak köszönöm, de várom a többiek jelentkezését is. Puszi mindenkinek